Az első viszautasítást megkaptam.
Már abban a pillanatban elkezdtem sírni, amikor a válaszlevél első mondatát elolvastam. Nem lepődtem meg, hogy az élet ismételten egy nagy pofonnal visszavágott a földre. Nem először teszi, már megszoktam. Viszont ha egy nagy álomról van szó, ami jelen pillanatban az egyetlen célod az életben, és az egyetlen fénysugár amibe kapaszkodni tusz, akkor az többszörös fájdalommal jár.
Átestem ismét az elkeseredésen, a csalódottságon, sírtam is, viszont egy dolgot biztosan tudtam, hogy nem adom fel! Nem tudom még, hogy hogyan, de folytatni fogom.
Nem adhatom fel! Nem adhatom fel ismét. Nem lehetek gyáva és futamodhatok meg ennyitől. Küzdenem kell, küzdeni, mert az álmokat nem adják ingyen. Az álmokért meg kell küzdeni. És nem tudom még, hogy megéri e küzdenem, de küzdenem kell!
“Bízza magát a véletlenekre, azok tudják, hogy mit kell és mit nem kell csinálni!”
Jó tanács, egy kedves ismeretlentől.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: